Ajánlatkérés

Üzemanyagmérés

Tankolások

A tankolások vezetése, illetve lekérdezése több szempontból is hasznos lehet. Egyrészt bizonyos kimutatásoknak, vagy dokumentumoknak az alapját képezheti (pl. útnyilvántartás), valamint a járművek fogyasztását és üzemanyag költségét is jelzik, illetve felfedhetőek fogyasztásbeli problémák is a segítségével. A tankolások automatikusan felismerésre kerülnek a nyomkövető eszközökkel beszerelt járműveknél, de kézzel is rögzíthetőek.

pillanatkép
pillanatkép

Sofőr analitika

A megtett útvonalak elemzésével sok dologra fény derülhet, mint pl. rossz vezetési stílus, vagy gyakori közlekedési szabályszegés (pl. gyorshajtás). A sofőr analitika a megtett útvonal adatokat jeleníti meg a sofőrök felől vizsgálva azt.

Az adatokat lekérdezheti több féle időszakos bontásban (éves / havi / heti / napi), megjelenítve a megtett km-t, a maximális és átlagsebességet, kiegészítve a fogyasztás és gyújtás adatokkal.

Eszköz analitika

A járművek által megtett útvonalakat tudja elemezni ebben a funkcióban, a megadott időszakra, a kívánt bontásban (éves / havi / heti / napi). Megjelennek a km adatok, a sebességre vonatkozó nevezetes értékek (max, átlag), ugyanígy az üzemanyagra vonatkozóan is (elégetett, átlagfogyasztás), valamint a gyújtás adatok is.

Ezen adatok kiértékelése nagyban elősegítheti az adott jármű esetleges műszaki problémáinak feltárását (pl. ha túl nagy a fogyasztás), a sofőr adatokkal összevetve pedig felfedhetőek a vezetési stílusbeli különbségek is.

pillanatkép
pillanatkép

Úti adatok, menetteljesítmény

A járművek pozícióján kívül számos adatot megjelenítünk, amelyeket hasznos lehet utólag elemezni és kiértékelni. Ilyenek pl. a sebesség, üzemanyagszint, akku töltés, víz hőmérséklet, motor fordulatszám, de több hőrmérséklet szenzort is be lehet szerelni és nyomon lehet követni ezeknek az értékét, pl. hűtőkocsikban a raktér, az utastér stb. hőmérsékletét is akár.

A fenti adatokat táblázatos formában, vagy grafikonokon is megtekinthetjük, valamint különböző analitikákban is láthatjuk, amelyek mind segítik ezeknek az elemzését. Az említett adatokra különböző értesítéseket is beállíthatunk, az általunk megadott küszöbértékekkel, pl. riasztást szeretnénk kapni, ha az adott jármű tartósan (legalább pl. 2 percen át) átlépte a 95 km/h-s sebességet. Az ilyen jellegű értesítések elemzése még tovább finomítja a menetteljesítmények kiértékelését, a szükséges konzekvenciák leszűrését, és a szükséges innovációs lépések megtételét.

Eszköz pozíciók

A nyomkövetett eszközeinek az aktuális pozícióját egy folyamatosan frissülő és naprakész Google térképen jelenítjük meg, valós időben. Az eszközök mozgása leolvasható a térképről, egy-egy eszköz követhető, valósidejű útvonal rajzolható ki, megjelenik az aktuális cím, a teljesítmény adatok (sebesség, fordulatszám, stb.). Látható, hogy rá van-e adva a gyújtás az adott járműre, parkol-e éppen, ha igen, akkor mióta és hol.

Az aktuális pozíciós adatok megjelenítésében minimális késleltetés van csak, modern műholdas GPS helymeghatározást és mobilinternetes, kis adatforgalmat igénylő, viszont gyors (socket alapú) adattovábbítást használunk, hogy a lehető legrövidebb idő alatt feldolgozásra kerüljenek a beérkező pozíciós és egyéb adatok.

Az eszközök pozíciójának (útvonalának) az utólagos lekérdezésére is van lehetőség, az útvonal lekérdező funkcióban.

pillanatkép
pillanatkép

Sofőrazon. alk.-on belül

Alkalmazásunkban a sofőrök könnyedén kiválaszthatják a járművet, amelyben ülnek, és a nevük automatikusan hozzárendelődik a kiválasztott járműhöz. Ez a folyamat lehetővé teszi a sofőrök által megtett kilométer pontos követését minden egyes járműben.

Céges / magánút kezelése

Rendszerünk képes kezelni a céges, illetve a magánutakat, amit a sofőr állít be az adott úthoz, hogy az melyik kategóriába tartozik bele. Pl. ha magán ügyben tesz a sofőr egy kis kitérőt, akkor ezt ezzel tudja jelezni, és így bizonyos elemzések ezt másképp kezelik. Ezeket az adatokat a sofőr is le tudja magának kérdezni, így tud figyelni az esetleges havi limit túllépésekre is.

pillanatkép
Kapcsolódó szolgáltatások
Eszköz pozíciók
Eszköz útvonalak
Értesítés beállítások
Eszköz útvonalak
Dolgozók
Dolgozói okmányok
Eszközök
Eszköz okmányok
Eszköz hibalista
Eszköz felhasználók
Költségek
Sofőrazonosítás

Ajánlott termékek

location_on4g_mobiledatalocal_gas_station
Fejlett megoldásokFMC150
5
5.00 (3)
location_on4g_mobiledatalocal_gas_station
Egyszerű megoldásokFMC800
0
0.00 (0)
location_on4g_mobiledatalocal_gas_stationsettop_component
Professzionális megololdásokFMC650
0
0.00 (0)
location_on4g_mobiledata
Egyszerű megoldásokFMC225
0
0.00 (0)
kérdőjel, mobiltelefon és boríték ikonok

Ha rendszerünk elnyerte tetszétés, kérje ingyenes bemutatónkat!

Ha bármilyen kérdése lenne, vegye fel velünk a kapcsolatot!